A karanténnak vége, ki lehet mozdulni, és ráadásul itt a nyár. Mi a helyzet a nyelvtanulással?

Alapvetően elégedett vagyok az eddigi haladással. Amikor tudtam, és időm engedte, tanultam. Volt úgy, hogy ez csak napi 10 perc gyakorlást jelentett (néhány nap ki is maradt), de a rendszerességet sikerült fenntartanom, és ez a lényeg!

Mivel jelenleg tanár nélkül tanulom a lengyelt, viszonylag kevés új nyelvtant tudtam elsajátítani. Úgy érzem, ezen a területen kell a nyelvtanári segítség. Az egyszerűbb szerkezeteket sikerült megértenem és használnom, de a komplexebb dolgoknál már bajban voltam. Még az sem segített, hogy a párom lengyel, mert neki egészen más a rálátása a nyelvre, mint egy olyan tanárnak, aki idegen nyelvként tanulta az adott célnyelvet.

A nyelvtan helyett így a szókincsfejlesztésre koncentráltam, és haladtam tovább a témakörökkel. A Mondlyval való gyakorlás során elkezdtem kiírni az új szavakat a szótárfüzetembe. Amikor úgy éreztem, hogy összejött egy témakörre való szó, felvittem őket a Quizlet szettembe. A tankönyvi szavakat is átnéztem, és innen is kiírtam minden, a témakörhöz tartozó szót. A gyakorlás alatt pédamondatokat írtam az új szavakkal. Amikor nagyon fáradt voltam, nem írtam le a példamondatot, csak szóban mondtam ki. A legutóbbi témakör, amit így átnéztem a “Ház, lakás” témakör volt. Azokat a tárgyakat tettem egy csoportba, amik előfordulhatnak a lakásban vagy a ház körül. Ezek a szavak szerepeltek a témakörömben:

padló, piszkos, csukott, nyitott, fa, virág, kert, öntöz, serpenyő, fazék, tűzhely, pohár, tányér, kés, villa, kanál, szalvéta, magazin, bútor, szomszéd, világos, szappan, törölköző, mosogatógép

A lista a végtelenségig folytatható, én most ezekkel találkoztam. Ti ismeritek ezeket a szavakat azon a nyelven, amit tanultok? Ha nem, nézzétek meg őket, és írjatok velük példamondatokat!

Az előző helyzetjelentés bejegyzésben két hosszútávú célt jelöltem ki: haladás a könyvben és a beszédkészség fejlesztése (10 perc önálló témakifejtés). Ezt a két cél nem felejtettem el, a napi gyakorlást ennek tudatában terveztem meg. Majdnem minden nap beszéltem egy kicsit, és a könyvben is haladtam egy leckét.

Azt gondolná az ember, hogy nyáron a szabadságok alatt majd több ideje lesz nyelvtanulással foglalkozni. Az én tapasztalatom pont az ellenkezője ennek. A pörgős hétköznapok során, bármilyen furcsán is hangzik, könnyebb időt szakítani a tanulásra, mert egyszerűbben beépíthetők a nyelvtanulási blokkok a mindennapi rutinok közé. Szabadság alatt hajlamos elcsúszni az ember (elvégre arra való a szabadság, hogy lazítsunk). Az nem baj, ha ilyenkor kevesebbet foglalkozunk a nyelvtanulással, de fontos, hogy a rutint ne törjük meg. Erre jók azt applikációk és a filmnézés idegen nyelven.

A nyári tanulás megtervezéséhez itt találtok egy tanulástervezőt:

nyelvtanonc_tanulastervezo