A nyelvtanulás zenével élvezetes és egyben hasznos kiegészítője lehet a hagyományos gyakorlásnak. A mai bejegyzésben néhány tippet olvashattok, amivel még eredményesebbé tehetitek az idegen nyelvű zenehallgatást.

A zenehallgatás önmagában, külön feladatok nélkül is jó gyakorlási lehetőséget kínál. Sok zenehallgatással könnyebben ráérezhetünk a tanult nyelv dallamának, intonációjának sajátosságaira.

Az angol nyelv dallama például más, mint a magyaré, ezért nekünk különösen nehéz dolgunk van az angol intonáció elsajátításakor. Az egyetemen egyszer egy tanárom azt ajánlotta, hallgassunk sok rap zenét, ha az intonációnkat akarjuk javítani. Megfogadtam a tanácsot, és minden nap meghallgattam legalább egy ilyen dalt. Tényleg sokat segített, főleg akkor, amikor tudatosan figyeltem a beszéd dallamára és halkan “alámondtam” a szöveget. Először érdemes lassúbb számokat választani, ahol jobban kivehető a dallam.

Angolosoknak szintén nagy segítség lehet Carolyn Graham módszere. A szerző jazz zenével igyekszik begyakoroltatni az intonációt. Ez a híres Jazz Chants (Magyarországról is megrendelhető), és így néz ki:

Ha a maximumot akarod kihozni a zenehallgatásból, akkor nézd hozzá a dalokhoz a szövegeket. Az interneten rengeteg feladatot találsz a legnépszerűbb dalokhoz (ez főleg angolra igaz). Például itt:

https://en.islcollective.com/english-esl-worksheets/vocabulary/music

Az intonáción kívül a dalok segítségével szavakat is tanulhatsz vagy akár a nyelvtant is átismételheted. Ha szókincsfejlesztéshez használod a zenét, mindenképp nézd meg a szöveget is, és írd ki az ismeretlen elemeket:

Általánosságban azt javaslom, hogy a zenés nyelvtanulásnál a nagyobb, ismertebb dolgok felől haladj a részletek felé. Először hallgasd meg a dalt szöveg nélkül többször, nézd meg, mennyire érted. Utána jöhet a dalszöveg és az ismeretlen szavak, valamint a nyelvtan. A nyelv dallamának elsajátítása ebben az esetben már csak “ráadás”.